Az 1914-es Kertész Mihály film, A tolonc, ma, a digitális média világában is igazi értéket jelent. Restaurálását április elején fejezik be.
Kertész Mihály negyedik, eddig elveszettnek hitt 1914-es némafilmjének A toloncnak április elején fejezik be a restaurálását az amszterdami Haghefilm laboratóriumában. A magyar filmtörténelem legnagyobb szenzációjára Cselényi László, a Duna Televízió elnöke talált rá évekkel ezelőtt a régi New York-i Magyar Ház többször beázott pincéjében. Az egyetlen olyan mozgóképet, amely megörökíti Jászai Marit, illetve az egyetlen fennmaradt magyar némafilmet, amelyen a később Victor Varconi néven Hollywoodban híressé vált Várkonyi Mihályt láthatjuk játszani. Cselényi László A tolonc című némafilmet a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak adta át.
Kertész Mihály 1919-ig több mint negyven némafilmet rendezett Magyarországon, de csak kettő maradt meg: az 1917-ben készült Az utolsó hajnal című játékfilm és az 1919-ben gyártott Jön az öcsém című rövid propagandafilm. A közönség számára nemsokára látható 1914-ben rendezett A tolonc című alkotás az egyike annak a három játékfilmnek, amelyet a Hollywoodban Michael Curtiz név alatt fantasztikus karriert befutó Kertész Mihály Kolozsváron rendezett Janovics Jenő stúdiójában.
Berki Lili Angyal Liszka szerepében
Cselényi László kiemelte, hogy a Kolozsváron készített közel hetven némafilm közül ez a negyedik, amelyből nem csak pár perces részletek maradtak fenn. A kópiáját Amerikában vetítették, ugyanis a képközi feliratok angol nyelvűek és a szereplők nevét is angolosították.
Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója tájékoztatása szerint Cselényi igazi filmtörténeti kuriózumot jutatott haza, a szakemberek pedig 2008-ban megkezdték a restaurálási munkákat, hogy megőrizzék az utókornak az egyik legkorábbi magyar fikciós filmet, azonban itthon nem volt elég forrás a Kertész-némafilm felújításához. Mivel a munkák elvégzéséhez tetemes összegre, közel 20 millió forintra lett volna szükség, a holland filmmúzeum felajánlotta segítségét, és egy évvel ezelőtt az amszterdami Haghefilm laboratóriumában megkezdték A tolonc restaurálását.
Kertész Mihály negyedik, eddig elveszettnek hitt 1914-es A tolonc című némafilmjéről március 11-én 14.15-től a Kikötő Frissben, március 27-én 21.35-től pedig a Duna Mozi című műsorunkban láthatnak, hallhatnak érdekességeket.
Az itt megjelent írások, képek és egyéb tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek, tilos azokat részben, vagy egészben másolni,
felhasználni, kivéve a sat.hu írásos engedélyével.