SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Újabb gyenge negyedévet vár a Samsung

Dátum: 2015-07-07 17:14:41   |  nagyvilág
Szerző: doga
Továbbra is lejtőn a Samsung: a dél-koreai vállalat frissen kiadott előrejelzései alapján az új S6 modellek sem hoztak megváltást. A cég az idei második negyedévben – az amúgy is gyenge tavalyi eredményekhez képest is – vékonyabb nyereségre számít.

Borúlátó előrejelzést adott ki a Samsung Electronics idei második negyedéves eredményeire vonatkozóan. A dél-koreai óriás legújabb csúcstelefonjának megjelenése nem hozott jelentős fellendülést, amire az is rátett egy lapáttal, hogy a cég alkatrészhiány miatt nem tudta megfelelően kiszolgálni egzotikusabb zászlóshajója, a Galaxy S6 Edge iránt mutatkozó igényt.

A vállalat becslései szerint második negyedéves teljesítménye, az egy évvel korábbi, 6,3 milliárd dollárnak megfelelő értékű üzemi eredményeit észrevehetően alulmúlva, 6,1 milliárd dollár környékén alakul, ez mintegy négy százalékos visszaesést jelent majd az egy évvel ezelőtti eredményhez, illetve az elemzők korábbi előrejelzéseihez képest. A cég szerint a bevétel terén sem lesz jobb a helyzet: a jelenlegi várakozások szerint 2014 hasonló időszakához képest nyolc százalékos csökkenést követően mintegy 42,5 milliárd dollárra számíthat a vállalat, a korábban várt közel 47 milliárd dollár (és a tavalyi 46 milliárd dollár) helyett.

A visszaesés okai között jó eséllyel az S6 Edge gyártási nehézségei is szerepelnek: a Reuters még áprilisban számolt be róla, hogy az ívelt kijelzős csúcstelefon kapcsán nem tudják majd tartani a lépést a megrendelésekkel, a kétoldalt hajlított panel komótosabb gyártási tempója miatt. Ráadásul az alkatrészhiány a Samsung várakozása szerint a jövőben sem enyhül, a vállalat egész évre hasonló helyzettel számol.

A Samsung tavaly a 2014-et megelőző három év legalacsonyabb éves nyereségét produkálta, a most jósolt további jelentős visszaesés így különösen aggasztó lehet a vállalat számára. Az év hátralévő része ugyanakkor tartogathat még kapaszkodókat: a világcég több más gyártó számára is kínál flash memóriachipeket, illetve a mobilprocesszorok terén is egyre előrébb helyezkedik, legújabb; Exynos 7420 lapkája sok tekintetben a Qualcomm jelenlegi csúcsmodelljét is legyűri. Mindezek mellett ráadásul a vállalat lesz az Apple legújabb, A9 processzorainak elsődleges gyártója is, ami az őszi-téli időszakban komoly bevételt hozhat a konyhára.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyártó idén még adós egy felső kategóriás okostelefonnal, a Note 5-tel, illetve az sem kizárt, hogy még a nyár folyamán újabb belépő-középszintű termékeket is bejelent. Mindenesetre ha a cég az új Note esetében is az S6-nál megismert felállást követi, azaz egy ívelt szélű változatot is kiad az eszközből, jól teszi, ha gyártókapacitását szorosabban igazítja a vásárlók igényeihez.

Doga

Forrás: www.hwsw.hu



Címkék: Samsung 

Hozzászólások

comments powered by Disqus