1957-ben, a szputnyik fellövésekor még csak csodálkozott a világ. 1961-ben, Jurij Gagarin merészen magasba törő missziója láttán már sejteni lehetett. John Glenn 1962-es repülése után bizonyossá vált. Az emberiség a múlt század közepén új korszakba lépett. Nyilvánvalóvá vált, hogy az emberi vállalkozó szellemnek már nem határa, hanem feltérképezendő terepe lesz a csillagos ég. A XX. század bátor űr-Odüsszeuszai életüket kockáztatva \"űrhajóztak el\" az ismeretlen kékségbe. Megkezdődött az űrverseny.


Az amerikaiak Neil Armstrong révén azzal a bizonyos \"kis lépéssel\" a szovjetekkel ellentétben odaértek a Holdra, ez pedig néhány évre szárnyakat adott a 25 milliárd dolláros Apolló-programnak. 1969 és 72 között 12 amerikai űrhajós lába taposta a hold porát.
A hatvanas évek elejének látványos szovjet nekirugaszkodásait nem követette a nagy ugrás. Erős hordozórakéta híján a Hold elérése csak távoli ábránd maradt, így a szárnyaszegett szovjet holdprogram 1974-ben befejeződött. Ezután a Szovjetunió inkább a hosszú távú űrrepülésekre és az űrállomás-építésre koncentrált.
Az első szovjet űrállomás, a Szaljut 1 már javában keringett a Föld körül, amikor az amerikaiak - az Apolló-program záróakkordjaként - 1973-ban pályára állították első űrlaboratóriumukat, a Skylabet. A 70-es évek elejére úgy döntöttek, hogy űrkutatási terveiket nem egyszer felhasználható hordozórakétákra építik. Az Egyesült Államokban megkezdődött a földre visszatérő űrkompok tervezése és építése. A világ figyelmét viszont egészen más keltette föl 1975-ben. A hidegháborús huzavona közepette az amerikai Apolló-18 legénysége randevúzott a légkörben a szovjet Szojuz-19 asztronautáival. Az első kísérleti nemzetközi űrállomás bíztató távlatokat nyitott a földön szembenálló felek űrbéli együttműködésében.
Az űrhajó és repülőgép tulajdonságait egyesítő űrkompok megépítésére 1981-ig több mint 10 milliárd dollárt költött az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA. A költségvetési megszorítások miatt viszont az eredeti tervekhez képest csak lényegesen egyszerűbb űrsiklókat tudtak építeni.



A Challenger 1986-os balesete is arra figyelmeztetett, hogy az olcsóbb kivitelezés a biztonság rovására mehet. A rendszerhibák javítás után viszont a Shuttle-flotta \"szárnyas hajói\", a Columbia, a Discovery, az Atlantis és az Endeavour 1988-tól újból repültek. Távközlési, adatgyűjtő és katonai műholdakat állították Föld körüli pályára, űrszondákat és távcsövet indítottak naprendszerünk titkainak földerítésére.
1994-től folytatódtak az amerikai-orosz közös űrrepülések. 1995 júniusában pedig az Atlantis amerikai-orosz legénységgel a fedélzetén csatlakozott a Mir űrállomáshoz.



Az együttműködéssel a Nemzetközi Űrállomás építését készítették elő, amely 1998-ban kezdődött el. A Columbia katasztrófája után 2003-tól az építkezés egy időre szünetelt.
A hidegháború időszakában az Egyesült Államok és a Szovjetunió is komoly erőfeszítéseket tett a világűrben használandó különböző fegyverrendszerek kifejlesztésére. Ronald Reagan elnöknek gyakorlatilag a csillagháborús eszkaláció kiterjesztésével sikerült kivéreztetnie a gonosz birodalmát. A kétoldalú szembenállás megszűntével a az űrfegyverek telepítése iránti vágy egy időre alábbhagyott a stratégákban, ám az ezredfordulóra világossá vált, hogy a földön, vízen és levegőben megvívandó háború megnyeréséhez nélkülözhetetlen a világűrbeli fölény megszerzése.

JAMES LEWIS igazgató, Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja: - Amerikai katonai körökben sokan úgy tartják, hogy a jövő hadszíntere a világűr. Jelenleg az Egyesült Államoknak számos előnye származik abból, hogy uralja a világűrt. Katonai szempontból nézve mondhatjuk, hogy Amerika a hírszerzés, a kommunikáció, az információ-áramoltatás terén egyelőre élenjáró, bár a helymeghatározó rendszerek tekintetében ez egyre kevésbé igaz. Mindenesetre minden adott egy űreszközökre alapozott háborúhoz.

A Columbia katasztrófája után az Egyesült Államok űrflottája még a földön vesztegelt, amikor új szereplő jelent meg a színen. Az egykori Szovjetunió és az Egyesült Államok után harmadikként Kína 2003 októberében küldött saját területéről és saját űreszközeivel embert a kozmoszba. A \"haza ezen dicső pillanata\" Hu Csin-tao elnök szavaival történelmi állomás a világ tudományos és technológiai csúcsainak meghódításában. Az amerikai védelmi minisztérium szerint viszont a polgári űrprogram csak álca. Hiszen az első tajkonautával együtt egy kémműholdat is pályára állított a kínaiak Hosszú Menetelés rakétája.

DANIEL LEAF őrnagy: - Azzal, hogy embert küldtek a világűrbe, a kínaiak egyértelműen bebizonyították, hogy komolyan beszállnak az űrversenybe. Hatalmas összegeket fektetnek be annak érdekében, hogy saját gyártású űreszközeikkel jelen legyenek a kozmoszban. Nem beszélhetek a nevükben, csak remélhetem, hogy a szándékaik békések.

Az újabb űrverseny tehát - úgy tűnik - elstartolt, bármennyire is tagadják a résztvevők. Kérdés, hogy a négy évtizednyi lemaradással kezdődött kínai próbálkozások valóban veszélyeztetik-e az amerikai űrdominanciát. Mindenesetre az utóbbi években megszaporodtak a legénység nélküli rakétafellövések. A Sencsoukat, vagyis Isteni járműveket új kereső és mentő rendszerekkel szerelték fel, valamint további biztonsági berendezéseket építettek be a tajkonauták védelmére.

NIE HAJ-SENG űrhajós: - A felkészülés zökkenőmentes volt, a munka rendben halad, nagyon boldogok vagyunk.

A Góbi-sivatagban a rendkívüli hideg ellenére a hatodik Mennyei Űrhajó fedélzetén két fős legénységgel a múlt hét közepén gond nélkül emelkedett a magasba. Ezután a Pentagon egyes elemzőinek is arcára fagyott a mosoly, hisz ők attól tartanak, hogy a kínai űrprogram egyértelműen csillagháborús célokat szolgál, legfőbb célja pedig az amerikai kommunikációs és kémműholdak ellen bevethető eszközök fejlesztése.

VEN CSIA-PAO kínai miniszterelnök: - Kína űrprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Csakis az emberiség érdekében tevékenykedünk. Történelmi nap ez nemcsak a kínai nép, de a tudomány és a műszaki fejlődés számára is. A párt, a kormány és a nép nevében sok sikert kívánok az űrhajósoknak ehhez a nagyszerű küldetéshez.
A nagy közönségsikert aratott kilövéssel az ázsiai ország látványos tanúbizonyságát adta, hogy komoly technológiai bázissal rendelkezik, és a jövőben már az űrben sem lehet leírni. Kína távlati tervei között műholdak pályára állítása és űrállomás létesítése is szerepel. Az évente kétmilliárd dollárból gazdálkodó kínai űrprogramnak további lendületet adhat, hogy az amerikai űrsikló-park lassan elöregszik, a kínai űrhajóknak pedig minden kiszolgáló rendszere a modern technológiával készült. Mindesetre a kínai űrsiker után az Egyesült Államokban újra szóba került egy állandó holdbázis létesítésének terve, valamint egy Mars-expedíció indítása is. Egy olyan emberszállító kutatójármű megépítésén is dolgoznak, amely 2014-től a nemzetközi űrállomást is kiszolgálná.
Azt még nem tudni, hogy a kínaiak bekapcsolódnak-e az űrturizmusba is, ez egyelőre még az amerikaiak és oroszok felségterülete. De a világűrben már jelen vannak. És hogy az új űrverseny hová vezet? Remélhetőleg békés Űrodüsszeiához és nem egy végzetes csillagháborúhoz...