SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

A Verizon veszi meg a Yahoo-t

Dátum: 2016-07-26 10:04:37   |  hír
Szerző: doga
Megvalósul a felvásárlás, bár az amerikai cég leginkább a webes üzletágban érdekelt.

Még június elején bukkant fel ismét a hír, miszerint több érdeklődő is bejelentkezett a Yahoo-ért, pontosabban annak egy-egy üzletágáért, az egykor a piaci szegmenst vezető vállalat mostani vezetése ugyanis belátta, hogy nem húzhatják tovább az elkerülhetetlent. A Verizon lett a befutó, az új tulajdonos elképzelései azonban még nem teljesen világosak.

Hétfő reggel még nem érkezett meg a hivatalos bejelentés, a Wall Street Journal azonban már befejezett tényként közölte a hírt, eszerint pedig az amerikai Verizon 4,8 milliárd dolláros áron szerzi meg az internetes (webtechnológiára fókuszáló) részleget, amelyet komoly ingatlanok egészítenek ki. Korábban ugyan arról olvashattunk, hogy ez utóbbi nem igazán érdekli őket, az eredetileg felmerült 3 milliárd dolláros ajánlatban ez nem is lett volna benne, úgy tűnik azonban, hogy a Yahoo vezetése nem volt hajlandó teljesen szétaprózni a céget.

A vállalat magjának számító internetes üzletág tehát a Verizon szolgáltató birtokába kerül, azt azonban még nem igazán tudjuk, hogy ők pontosan mihez is kezdenek majd ezzel. Érdekességként említették meg, hogy Marissa Mayer vezetése alatt (2012 óta) a Yahoo tőzsdei értéke megduplázódott, ezzel elérve a 38 milliárd dollárt, ez azonban az ezredfordulón, pontosabban a dotkom-lufi kidurranása előtt még 100 milliárd dollár felett volt, jól látható tehát a vezető szerep elvesztése, ahogy a riválisok (lásd Google) szinte mindent letaroltak.

A Verizon a maga részéről a digitális média részleget fejlesztené, ezen a téren azonban a Yahoo sem volt túlságosan sikeres, nem vehetünk tehát mérget arra, hogy valóban erősíteni tudnak a felvásárlással.

Doga

Forrás: www.sg.hu



Címkék: Verizon Yahoo 

Ezt olvasta már?

ddfvobjj

Hozzászólások

comments powered by Disqus