SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Elkészült a világ legkisebb hangszórója

Dátum: 2017-01-17 10:14:42   |  hír
Szerző: doga
A fejlesztést okostelefonokba és viselhető termékekbe integrálhatják.

A Fraunhofer Társaság több intézete és a USound nevű osztrák startup közösen fejlesztette ki a világ első MEMS (Micro-Electro-Mechanical Systems) technológián alapuló hangszóróját, amelynek mérete mindössze 5 x 7 x 2 mm. A MEMS technológiára épülő megoldásokat már használták okostelefonokban és viselhető termékekben, de hangszóró eddig nem készült a segítségével.

Az eszköz a 2 és 15 kHz közötti frekvenciasávban működik. A MEMS technológia eddig elsősorban gyorsulásmérő szenzorokban és hasonló érzékelőkben, valamint okostelefonokba beépített mikrofonokban kapott szerepet. A technológiára épülő megoldások előnye, hogy kisméretűek és keveset fogyasztanak. Az új generációs készülékek 50 százalékkal kisebb helyet foglalnak és 80 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a korábbi modellek.

A USound közölte azt is, hogy a hangszórók és az azzal kompatibilis MEMS-In-Ear fejhallgatók az idén megjelenhetnek. Ehhez elsősorban az kell, hogy a prototípusokat piacra dobható termékekké fejlesszék tovább és elkezdődhessen a sorozatgyártásuk. A következő hetekben kezdődhet az 5 hónap alatt elkészített gyártási koncepció megvalósítása.

Az osztrák startup a Fraunhofer Társaság Digitális Médiatechnológiai Intézetével (IDMT), Szilíciumtechnológiai Intézetével (ISIT), Integrált Áramkörök Intézetével (IIS), s Megbízhatósági és Mikrointegrációs Intézetével (IZM) dolgozott együtt. Az audiojelek feldolgozásárt az IDMT felelt, míg a MEMS-chipet az ISIT alkotta meg. A vezérlőchipet az IIS hozta létre.

Doga

Forrás: www.sg.hu



Ezt olvasta már?

xpxdsg

Hozzászólások

comments powered by Disqus