SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ |
Felfedte a SONY az új stratégiáját |
Dátum: 2012-04-13 11:18:00 | |
A SONY felfedte az új irányvonalat, amelyről hetek óta beszél a sajtó, és a cég részéről is folyamatos utalások előzték meg. 10 000 ember veszíti el a munkáját. |
Kaz Hirai, a SONY ügyvezetője egy sajtótájékoztató keretében fedte fel cége átalakulásának részleteit. A megújulásról már régóta beszél a japán multinacionális vállalat, hiszen a kereslet csökkenése, az élénkülő koreai piac és az erős yen más japán cégekkel együtt a SONY-t is leszállópályára állította. Ezeknek köszönhetően a cég 4 milliárd fontos veszteséggel számolt a 2011-es évben, és világossá vált, hogy jelentős változtatásokat kell alkalmazni ahhoz, hogy talpra tudjon állni. ![]() Az átszervezés sajnos 10 000 ember munkájának megszűnésével, és 2013-ig televíziógyártással foglalkozó szektor 40%-os leépítésével jár. Hirai azt mondta, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a játékokra, a mobil eszközökre és a digitális képtechnológiákra. A játékok elsősorban a Playstation vonalat érintik, még több letölthető program lesz kompatibilis az okostelefonokkal és a tábla PC-kel. A televíziók terén az újdonságokra helyezik a hangsúly, az OLED és LED kijelzők nagy figyelmet kapnak a jövőben. A 4K portfólió feljesztése is a tervek között szerepel.
Az átszervezés ára Hirai elmondása alapján 581 millió font, ami az elemzők által vártnál kevesebb.
Forrás: techradar.com Kapcsolódó hírek: |
Hozzászólások |
comments powered by Disqus |