Ellátogattunk Hannoverbe az informatikai piac legnagyobb éves seregszemléjére.
Egy ilyen átfogó rendezvény a jövőbe is bepillantást enged, mintegy kijelöli
főbb vonalakban az információtechnológia hétköznapjait az elkövetkező
egy évre.
Az egy hétig tartó rendezvényen az alábbi főcsoportokba sorolták be
magukat a kiállítók:
Szoftver és szolgáltatások
IT eszközök és rendszerek
Banktechnikai eszközök és pénzügyi szolgáltatások
Telekommunikáció és hálózatok
IT biztonság és kártyatechnológia
Nem kis feladatra vállalkozott az aki körül akart nézni a vásáron.
Csak térképpel a kézben volt érdemes elindulni, hiszen több mint 30
hatalmas csarnokban zajlottak az események.
Mint műholdas technika iránt érdeklődők, a 12-es pavilonban kezdtük
a nézelődést.
Ahhoz képest, hogy a CEBIT az egyik legnagyobb telekommunikációs kiállítás,
nem volt nagy a felhozatal műholdas területen. Ami volt, az is érthetően
főleg a műholdas adatátvitel és Internettel volt kapcsolatos.
A műholdszolgáltatók részéről az ASTRA és az Eutelsat vonult ki hatalmas
standokkal.
A műholdas Internetszolgáltatók közzül az EOL, a T-DSL, a Sat_Speed,
az Opensky, és a Satlynx is képviseltették magukat.
Természetes, hogy minden kiállító az újdonságait helyezi előtérbe.
Az idei CEBIT-en az Astra két új műholdas szolgáltatást is bemutatott.
Az egyik a Deutsche Telecom-al közösen indított T-DSL, ami lényegében
a nálunk is elérhető EOL-os SkyBooster vagy e-DSL szolgáltatáshoz hasonló.
A másik a Satlynx, ami kétirányú műholdas kapcsolatot valósít meg.
Az Eutelsat standján a Skyplex rendszer bemutatása számított nagy érdeklődésre.
A Skyplex rendszer előnye, hogy a műhold képes fogadni egyszerre több
különböző földrajzi helyen lévő feladó állomás jeleit és azt multiplexelve
egy DVB jelfolyamként lesugározni közvetlen a "fogyasztókhoz".
Eddig ezt a multiplexelést (pld. több különöző TV adás jeleit csokorba
fogni) csak a földi központban tudták elvégezni. Ezzel az eljárással
nem csak audio/video jelek, hanem akár Internetes adatfolyam is továbbítható.
A felhasználó irányába maximálisan 38 Mbps a letöltés és 6 Mbps a feltöltés
sebessége állomásonként. Ami még előny, hogy a feladóállomáson elég
akár egy 120 cm-es parabola antenna is.
További újdonság volt, hogy megjelentek az Europe Online reklámanyagai,
mivel március elejétől az EOL e-DSL szolgáltatása elérhető az Eutelsat
W3 holdjáról is.
A műholdas PC kártyákat gyártó cégek már nagyon szét voltak szóródva,
így csak néhányat találtam meg a kavalkádban. Ezek közzül az egyik legszinvonalasabb
standdal a dán Kiss Technology jelent meg, bár ezen a téren újdonsággal
nem rukkolt elő. A tajvani Wayjet képviselője azt se nagyon tudta, hogy
van műholdas kártyájuk, de amikor megmutattam neki a vitrinben :-) akkor
nagy nehezen kerítettek valakit, aki elmondta, hogy igazából még csak
fejlesztési stádiumban van a szett, pontosabban még nincs jól működő
sw. a kártyájukhoz.
A kiállítók között mindössze két magyar vonatkozású céggel találkoztam.
Az egyik a méltán világhírű, adatmentéssel foglalkozó Kürt Kft. A cég
vezérigazgatója, Kürti Sándor úr cowboy szerelésben fogadott bennünket
és nem kis büszkeséggel mesélte, hogy a megszokottól eltérően, most
nem egy német cég vásárolt fel egy magyart, hanem fordítva.
A másik, egy távolkeleti gyár magyar fejlesztő csapata!!! A Storage
System Inc fejlesztői, FireTV néven egy olyan műholdvevő modult fejlesztettek,
amelyik IEEE 1394 bus-on (Fireware) csatlakoztatható a számítógéphez
és alkalmas mind a digitális TV és rádióadások vételére, mind a műholdas
Internet szolgáltatások igénybevételére. Az eszköz ragyogóan működik
pld. az EOL SkyBooster és e-DSL szolgáltatásával is.

|