SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

MTV - szeptemberben indul az m3

Dátum: 2005-07-12 11:07:04   |  
Sem az ATV-t, sem a Hír TV-t nem tekinti konkurenciának a Magyar Televízió (MTV) új csatornája, amely a Népszava értesülései szerint szeptemberben indul.
Az MTV menedzsmentjének elképzelései szerint szeptemberben indulna a képviseleti demokrácia intézményeivel foglalkozó tematikus, műholdas csatorna, az m3. Az egyes csatorna és a leendő m3 műsorigazgatója, Pusztay András a Népszavának elmondta: az m3 beszámol a parlamenti ülésekről, követi majd a képviseleti demokrácia intézményeinek működését, így hírt ad az Országgyűlés bizottságainak üléséről és a megyei közgyűlésekről is. Hangsúlyos szerepet szánnak a napi 19 órás műsoridőből az Európai Unió működésének, döntéseinek, és a tervek szerint minden órában hírösszefoglalóból értesülhetnek a nézők a legfontosabb eseményekről.

Pusztay András úgy nyilatkozott a napilapnak, hogy profi közéleti adót kívánnak működtetni, de nem tekintik konkurenciának sem a Hír TV-t, sem az ATV-t. \"Az m3-on kiemelt műsorsávban kapnak majd helyet a vallási és kisebbségi műsorok, ami nem jelenti azt, hogy ezek a produkciók lekerülnének az m1 képernyőjéről, hiszen csak a földfelszíni sugárzású m1-et tudja minden potenciális tévéző elérni.\" Az adó indítását a köztévé kuratóriuma már jóváhagyta, a csatorna jelenleg az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT) engedélyeztetési eljárás alatt áll. Amennyiben az ORTT elfogadja az ütemtervet, és nyilvántartásba veszi az adót, nincs akadálya az őszi debütálásnak.

(Forrás: Népszava)

Hozzászólások

comments powered by Disqus