SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ |
Digi TV: Színfalak mögötti adok-kapok |
Dátum: 2006-02-24 09:04:51 | |
Míg nemrég a Digi TV ellen futott be panasz a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), addig információink szerint Teszári cége is bejelentés megtételét fontolgatja, mégpedig árkartell gyanúja miatt. Az mfor.hu a román \"fapados tévé\" magyarországi startjának aktuális fejleményeit térképezte fel. |
Úgy tűnik, a háttérben folyik a küzdelem a Digi TV magyarországi megjelenése miatt. A hazánkban már jelenlévő, kábelen műsort szolgáltató cégek szinte kivétel nélkül kifogással éltek az új konkurenssel szemben, elsősorban a beharangozott, általuk túlságosan alacsonynak tartott árai miatt. Az össztűz alá vett cég egyelőre hallgat.
Bepanaszolták a Digi TV-t \"Csak márciusra derül ki, indítható-e versenyfelügyeleti eljárás a Digi TV-vel kapcsolatban\" - közölte az mfor.hu érdeklődésére Molnárné Baráth Erika, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Főtitkárság Kommunikációs Csoportjának vezető főtanácsosa. A még a múlt héten érkezett panasz elbírálására harminc napja van a hivatalnak. Addig sem annak tartalmáról, sem az azt benyújtókról nem adhatnak felvilágosítást, közölte az illetékes. Sárai Endre, az EMKTV ügyvezető igazgatója megkeresésünkre - egyetértve a Versenyhivatal álláspontjával - nem kívánt nyilatkozni a szervnél folyó \"esetleges eljárásról\". Hozzátette: \"Árképzési elvünk - főleg, ha valóban létezik versenyhivatali eljárás cégünk ellen - nem a nyilvánosságra tartozó kérdés, hanem bizalmas üzleti információ.\" Az ügyvezető szerint az EMKTV tevékenysége \"megfelel a törvényeknek, a szolgáltatással szemben egyetlen, az ügyben hatáskörrel rendelkező hatóság sem emelt kifogást.\" Mint ismert, a romániai bejegyzésű DigiTV havi bruttó 2.700 forintért kíván 32-33 csatornás tévé szolgáltatást nyújtani Magyarországon. A céget hazánkban az Egyesült Magyar Kábeltelevízió (EMKTV) Kft. képviseli. Sárai Endrétől udvarias, ám elutasító választ kaptunk azt illetően, miként tudnak aláajánlani a már működő kábeltelevíziós társaságoknak. A Digi TV szolgáltatása egyébként február közepén indult el hazánkban. A napokban közigazgatási körökben egyébként felreppent a hír, hogy Teszári Zoltán tanácsadói bejelentés megtételét fontolgatják a GVH-hoz árkartell gyanúja miatt. A \"kartell-gyanús\" cégek vélhetően a Digi TV ellenzői közül kerülnének ki, fogalmaznak informátoraink. Mindenesetre a GVH főtanácsosa nem tud további bejelentésről. Teszári egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A Digi TV magyar honlapján egyébként már a konkrét árlista, a csatornakiosztás és az általános szerződési feltételek is megtalálhatóak. Szemán László Menedzsment Fórum kapcsolódó link: DigiTV fórum |
Hozzászólások |
comments powered by Disqus |