SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Globális internetelérést nyújtana a SpaceX

Dátum: 2016-11-21 09:42:39   |  érdekes
Szerző: doga
Mégpedig műholdak ezreivel, a nagyobb sávszélesség és az alacsony késleltetés jegyében.

Elon Musk cége eljuttatta beadványát az amerikai FCC-hez, amelyből több érdekesség is kiderül. Eszerint a SpaceX globális internetelérést nyújtana a felhasználóknak, amely orvosolná a műholdas platformok jelenleg tapasztalható hátrányait, ezzel egy időben pedig jelentős mértékben növelnék az elérhető sávszélességet.

Musk elgondolása szerint több ezer, egészen pontosan 4425 műholdat állítanának alacsony orbitális pályára, az 1000 és 1300 km közötti magasságban. Ez már rögtön szemet szúrhat az olvasóknak, jelenleg ugyanis összesen csaknem 2300 műhold kering bolygónk körül, vagyis mindez óriási feladatot jelentene az illetékeseknek. Legkorábban 2019-ben kezdenék meg a fellövéseket, az első 800 pályára állítását követően pedig beindulhatna a globális szolgáltatás, amely a később beérkező példányokkal jobb sávszélességet és nagyobb kényelmet kínálna a felhasználóknak. Az alacsony magasság miatt a késleltetést is sikerülhet alacsonyabb szintre szorítaniuk, ez a jelenlegi elképzelés szerint 25 és 35 ms között lenne, ami már felvehetné a versenyt a vezetékes platformokkal – különös tekintettel arra, hogy a műholdas szolgáltatók 600 ms körüli késleltetéssel kénytelenek beérni.

A cég a 10 GHz és 30 GHz közötti tartományt használná fel, itt szerintük minden egyes műhold 17-23 Gbps-ot adna hozzá a hálózathoz. A cél a felhasználónkénti 1 Gbps-os felső plafon elérése, ez már megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtana, a költséghatékonyság és az optimalizálás pedig mindvégig szem előtt lenne. A felhasználók egy kisebb terminált kapnának, amely könnyen és egyszerűen lenne felszerelhető a falra vagy a tetőre, bár a technikai részletek nyilván még változhatnak. A várható árakat egyelőre szintén nem említik meg, itt nyilván sok múlik majd a megvalósítás módján.

Musk nagyjából két éve dolgozik a műholdas projekten, itt a SpaceX 2015 elején egymilliárd dollárt kapott a Google és külső befektetők révén, akik a gyártási és fellövési feladatokat szeretnék ezzel támogatni.

Doga

Forrás: www.sg.hu



Címkék: SpaceX Internet 

Hozzászólások

comments powered by Disqus