SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ |
Hétmilliárd dollárért építene amerikai üzemet a Foxconn |
Dátum: 2017-01-25 12:42:17 | érdekes Szerző: doga |
A tajvani gyártó hajlandó beruházni a pénzét az USA-ban, de mindezt feltételekhez kötötte. |
A Foxconn (Hon Hai Precision Industry) az Apple legnagyobb beszállítója, és a világ egyik legnagyobb gyártójának számít. Terry Gou, a konszern első embere bejelentette, hogy a közeljövőben több mint hétmilliárd dollárt fektetnének be az Amerikai Egyesült Államok területén egy kijelzőket készítő létesítmény létrehozásába. A menedzser egy tajpeji rendezvény keretében megerősítette a korábban már kiszivárgott hírt és közölte, hogy valóban felmerült egy ilyen terv, de ez még csak kívánság szintjén létezik, vagyis semmi sem garantálja annak megvalósulását. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a beruházásba az Apple is beszállna, igaz, ezt a kaliforniai óriáscég eddig nem erősítette meg. Mindenesetre a befektetéssel 30 000-50 000 új munkahely jöhetne létre. Egyébként a Foxconn készíti az amerikai vállalat termékeinek a felét és előnyt jelenthet, hogy már rendelkezik egy gyárral Pennsylvaniában. Az új üzem helyszínével kapcsolatban azonban még semmilyen információ sem szivárgott ki. Terry Gou azonban bizonyos feltételeket is támasztott, hogy a befektetés kifizetődő legyen. Ezekről bővebben nem nyilatkozott, de azt mondta, hogy nagyon sok függ azoktól a beruházási feltételektől, amelyeket nemzeti és nemzetközi szinten kell megteremteni. Az üzletember ugyanakkor nem híve Donald Trump amerikai elnök „Amerika az első” politikájának és bírálta a protekcionizmus előretörését is. Doga Forrás: www.sg.hu |
Hozzászólások |
comments powered by Disqus |

- Unicable termékek bemutató videója
- Szobaantennák összehasonlítása - Videós bemutató 3 szobaantennáról
- Új digitális platform készül a balti országokban
- Így indítsd be az autód Bear Grylls módra
- Tipp az ideális TV méret kiválasztásához.
- Védekezni fognak az ingyenes roaminggal való visszaélés ellen a szolgáltatók
- Összetöpörödött a tabletek piaca
- A vírusirtók egy része csak kárt okoz?
- Az internet decentralizálására van szükség
- Magyar módszer segítségével változtatja meg milliók életét a Samsung