SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Mi történt a TV-vel 2014-ben?

Dátum: 2014-11-22 17:36:11   |  érdekes
Szerző: dorka
Izgalmas év a 2014-es a televíziós technológiák történetében, egy régi nagy kedvenc eltűnt, míg újak felemelkedtek.

A 4K, azaz az ultra HD, az ívelt képernyő és az OLED uralta az innovációkat felvonultató híreket, míg olyan klasszikusok, mint a plazma, lehet, hogy eltűntek örökre.

A plazma vége

Az idei évben újabb gyártók jelentették be, hogy leállítják gyáraikban a plazma TV-k előállítását. Bár egy-két alacsony árfekvésű modellt az LG és a Samsung még piacra dobott az Egyesült Királyságban, mindkét cég nyilatkozatot adott ki, melyben megerősítette, hogy végzett a plazma technológiával. A Panasonic nagyon sokáig kiállt a technológia mellett, azonban 2014-ben ő is pontot tett a történet végére.

Megérkezett a 4K

2014 jelentős év az ultra HD technológia megismerése és elterjedése tekintetében. minden jelentősebb márka bemutatta 4K modelljeit az idei év folyamán, amelyek felbontása a full HD négyszeresét jelenti. Ha azt nézzük, hogy egy évvel korábban mennyibe került ez a vadiúj technológia, akkor elmondhatjuk, hogy az árak is jelentősen mérséklődtek, persze még így is kimerítik ezek a készülékek az abszolút luxus fogalmát. A tartalom tekintetében is történt pozitív előrelépés, pl. az online videókölcsönző, a Netflix 4K streaming szolgáltatás indított áprilisban. 2015 karácsonyára pedig már utlra HD Blu-day lemezeket is találhatunk a boltok polcain.

Ívelt képernyők

Kezdetben csak egy márka állt ki teljes mellszélességgel az ívelt képernyők előnyei mellett, és az a Samsung volt. Bár még mindig a Samsung az ívelt technológia élenjárója, azóta az LG is tényezővé vált ezen a piacon, amely szinte az összes OLED képernyőjét ívelt kiadásban dobta piacra. A Sony is megjelent a saját ívelt LCD TV-ivel, és azóta már a Philips is. Természetesen vannak az ívelt kpernyőnek előnyei, a forma csökkenti a környezeti fény visszaverődését, a gyártók panorámahatást és IMAX moziélményt ígérnek, mindemellett azonban nagyon sokat a mai napig feleslegesnek tartják a képernyők ívelését, és értelmetlennek.

OLED TV-k

Az OLED TV-knek hol a halálhírét keltik, hol pedig a jövő technológiájaként hallhatunk ezekről. Mindössze 4mm-es szélességgel az OLED fénykibocsátó diódák csodálatos, precíz színeket, elképesztő színmélységet, meggyőző feketét és sima, elmosódásmentes mozgóképet eredményeznek, az áruk azonban annyira drága, hogy lehet, sosem fognak elterjedni a nappalikban.



Ezt olvasta már?

Elindult az új weboldalunk

Hozzászólások

comments powered by Disqus