SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

2013-ban 55%-kal nőtt az okostévé szállítmányok száma

Dátum: 2014-02-02 16:42:24   |  nagyvilág
Szerző: dorka
A Strategy Analyitcs legújabb felmérésből kiderül, hogy tavaly 76 millió okostévé kiszállítására került sor, és ez még csak a kezdet.

Nyugat-Európa a piacvezető az okostévék elterjedése tekintetében, a térségben a tavalyi televízió-szállítmányok 45%-a okostévé volt. 2014-ben 44%-os arányra számítanak az előrejelzések alapján világszinten, 2017-ben pedig már 73%-ra emelkedik majd ez a szám. Ebben az időben már minden közép- és felsőkategóriás készül rendelkezik majd valmilyen internetes kapcsolattal.

„Az okostévék egyre elterjedtebbé válnak, és beleolvadnak a többképernyős ajánlatokba, az okostelefonok, tabletek és számítógépek mellett. A gyártók jól teszik, ha a második képernyővel történő jobb kommunikációs és megosztási lehetőségekre helyezik a hangsúlyt.” – nyilatkozta David Watkins, az internet kapcsolatos otthoni eszközök elemezésével foglalkozó vezető.

Eric Smith elemző úgy véli: „Míg az okostévék elfogadása egyre jellemzőbb, a siker igazi mérőeszköze az, hogy a felhasználók valóban használják-e az okos funkciókat. A felmérésünk azt mutatja, hogy az okostévé-tulajdonosok 55%-a az USA-ban és a nagyobb európai piacokon már jelenleg is használja a tévéje internetes képességeit, így a gyártóknak továbbra is azt ezt elősegítő alkalmazások és szolgáltatások kifejlesztésére kell törekedniük, ha azt akarják, használják is a platformjaikat.”



Hozzászólások

comments powered by Disqus