SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

A Médiatanács folytatja a túl hangos reklámok visszaszorítását

Dátum: 2014-09-05 18:04:33   |  hazai
Szerző: dorka
Hibás korhatár-besorolást, a túl hangos reklámokat, a helyi rádiók és televíziók hatósági szerződéseiben tett vállalások megsértését is szankcionálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa keddi ülésén.

Az NMHH médiafelügyeleti és műsorfigyelő részlegei évek óta folyamatosan vizsgálják hivatalból, valamint egyéni állampolgári bejelentések esetén az országos, helyi és körzeti rádiók, továbbá televíziók szolgáltatásait annak felmérésére, hogy azok megfelelnek-e a médiatörvényben, valamint a megkötött hatósági szerződésben foglaltaknak. Ezúttal négy televízió és négy rádió vizsgálata során mutattak ki hiányosságokat, amelyeket követően a Médiatanács marasztaló döntést hozott.


Reklámhangerősség
Az NMHH műsorfigyelő osztálya negyedéves rendszerességgel ellenőrzi a médiatörvény rendelkezését, amely kimondja: a reklámok hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok átlagos hangerejénél. Az idei április-május-júniusi időszak mintavétele alapján ezúttal két médiaszolgáltató akadt fenn a rostán.

Loud-TV-Commercials

A hatósági vizsgálat megállapításai szerint az ATV ezen időszakban összesen tizenhat alkalommal megsértette a vonatkozó előírásokat. A Médiatanács emiatt az ATV-t 320 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. Az RTL Klub két alkalommal sértette meg a reklámhangerővel kapcsolatos szabályokat, ami miatt 80 ezer forint bírságot kell fizetnie. (Az ezt megelőző, I. negyedéves vizsgálat és a Médiatanács döntése alapján a reklámhangerő-szabályok megsértése miatt a TV2-nek 595 ezer forintot kellett megfizetnie.)

Gyermekvédelem - Korhatár-besorolás
Az NMHH Médiatanácsa továbbá döntött arról is, hogy A nyelvtanárnő című amerikai film helytelen korhatár-besorolása miatt az RTL Klubot bírsággal sújtja. A televíziós csatorna a filmet ugyanis a 12 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába sorolta, ám a szexualitást tartalmazó jelenetek miatt azt egy másik (a 16 éven aluliak számára nem ajánlott) kategóriába kellett volna sorolni, és csak a 21 óra és hajnali 5 óra között lehetett volna adásba szerkeszteni. Tekintve, hogy a Médiatanács korábban már 7 alkalommal is szabott ki bírságot a csatornára hibás korhatár-besorolás miatt, a testület ezúttal már 6 millió forint megfizetésére kötelezte a televíziót.


Vállalások hiányos teljesítése
A Médiatanács nyári ülésezési szünetét követő első, keddi ülésén emellett számos olyan jogsértés szankcionálásáról hozott döntést, amelyek a helyi és körzeti médiaszolgáltatóknak a Médiatanáccsal kötött hatósági szerződéseit érintő ellenőrzések során kerültek napvilágra. A jogsértő módon eljáró rádiók többek között nem teljesítették a napi műsoridőre, szövegarányra, a magyar zene arányára és a helyi közéleti és közszolgálati műsorokra vonatkozó – a hatósággal kötött szerződésbe foglalt – vállalásaikat. A legsúlyosabb szankció a miskolci Code FM – 88,7 kisközösségi rádiót érintette, amellyel szemben a Médiatanács úgy döntött, felmondja a médiaszolgáltatóval kötött hatósági szerződést. A Győr Plusz Rádió 30 ezer forint bírságot, a nyíregyházi Rádió pont 1 és a kisközösségi Kerepes Rádió 20-20 ezer forint bírságot, a Mezőtúri Városi Televízió és a balatoni Öböl TV 10-10 ezer forint bírságot kapott.


Kirekesztő tartalom
Mint ismert, legutóbb a Médiatanács a Hír TV-t kirekesztő tartalom bemutatása miatt 100 ezer forintra bírságolta a Célpont műsorszámának egyik márciusi adásában látható, Borsodi sötét című összeállítás kapcsán.  A hivatal megállapította, hogy a műsorszám alkalmas volt arra, hogy a cigányság tagjaival szembeni előítéletek kialakulását eredményezze, illetve a társadalomban már létező sztereotípiákat tovább erősítse.

Forrás: nmhh.hu



Hozzászólások

comments powered by Disqus