SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Az EU szigorúbban szabályozná a kommunikációs szolgáltatásokat

Dátum: 2016-08-17 14:20:35   |  nagyvilág
Szerző: doga
Az IT-cégeknek különböző biztonsági és megbízhatósági szabályokhoz kellene tartaniuk magukat.

A The Financial Times értesülései alapján az Európai Unió változtatna a jelenlegi helyzeten és az új előírások az olyan platformokat érintenék, mint a WhatsApp és a Skype. Így a Facebook, a Microsoft és a Google kénytelen lennének szembenézni azzal, hogy a webes ajánlataikra az eddiginél sokkal keményebb szabályok vonatkoznának. A brit újság minderről az EU belső dokumentumára hivatkozva írt, ami a birtokába került. Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálta a hírt.

Az Európai Unió többek között az eddiginél sokkal drasztikusabban írná elő - elsősorban az amerikai társaságoknak -, hogy miként kereshetnek a felhasználók adataival pénzt. Az új szabályozás szeptembertől léphet hatályba és ha sikerül az amerikai vetélytársak szigorúbb felügyeletét elérni, akkor az komoly lobbisiker lenne az európai távközlési ágazat számára. A Deutsche Telekom, a Telefónica és a Vodafone ugyanis évek óta amiatt panaszkodnak, hogy rájuk, hálózatüzemeltetőkre sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak, mint az online szolgáltatásokat működtető konkurenseikre. Ezek közé tartoznak a megfigyelésre, ellenőrzésre vonatkozó rendeletek is. Az európai piaci szereplők azonos feltételeket követelnek, és ezzel párhuzamosan szeretnék elérni a szabályok enyhítését is.

Gyakori érv az is, hogy az amerikai vállalkozások anélkül kerestek pénzt az online kommunikációs platformjaikkal, hogy a szükséges hálózatokba befektettek volna. A másik tábor viszont mindig azzal vág vissza, hogy az ő szolgáltatásaik miatt vonzóak egyáltalán a mobilinternet-hozzáférések. Ausztriában a komolyabb ügyekben ellenőriznék a WhatsApp és a Skype rendszerén keresztül zajló kommunikációt, míg Németországban más jogi besorolás alá tartozhatnak majd a jövőben ezek a platformok.

Doga

Forrás: www.sg.hu



Címkék: IT EU WhatsApp Skype 

Ezt olvasta már?

A VB-n is szigorít a FIFA

Hozzászólások

comments powered by Disqus