SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ |
Véleményezhető az országos kereskedelmi rádiós pályázati felhívás tervezete |
Dátum: 2016-09-19 13:15:02 | hazai Szerző: doga |
Elfogadta és honlapján is közzétette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az idén novemberben lejáró országos kereskedelmi rádiós jogosultság pályázati felhívásának tervezetét, amely szerint az adóhálózat négy adóval bővül majd. |
A Médiatanács eheti ülésének napirendi pontjai között a Magyar Média Mecenatúra program keretében határoztak a 23 helyi és körzeti televíziós hírműsor, kulturális és közéleti magazinműsor készítésének egy éven át tartó összesen 105,7 millió forintnyi támogatásáról is. A frekvenciaterv és a pályázati felhívás tervezetének közzétételével folytatódik az országos kereskedelmi rádió pályáztatásának előkészítése Egyetlen észrevétel sem érkezett az augusztus 10. és 24. között hirdetményben közzétett, az országos kereskedelmi rádiós pályázathoz kapcsolódó frekvenciaterv tervezetére, így változtatás nélkül, véglegesként fogadta el a Médiatanács a dokumentumot. A tervezet szerint így 18 adóra bővül majd az országos kereskedelmi rádiós adóhálózat. Új adóként szerepel a hálózatban majd a Fehérgyarmat 102,8 MHz, a Gerecse 100,0 MHz, a Szentes 95,7 MHz és a Vasvár 101,2 MHz frekvencia. A hét évvel ezelőtti pályázat frekvenciatervéhez képest új, modern frekvenciagazdálkodási módszerekkel a domborzati viszonyokat jobban figyelembe vevő, sztereó lakossági ellátottság 69,3 százalékos lesz, így a nyertes pályázó műsora jelentősen nagyobb hallgatósághoz juthat majd el. Az országos kereskedelmi pályázati felhívás tervezetének elfogadott szövege is megismerhető és véleményezhető, amelyre szűk négy hét áll rendelkezésre, a dokumentum a Médiatanács honlapján is olvasható. A pályázati felhívás tervezetében szerepel a médiaszolgáltatásért fizetendő éves bruttó alapdíj összege is, amely összeg alatt a médiaszolgáltatási jogosultság nem nyerhető el. Az alapdíj öt százalékának megfelelő összeget minden pályázónak pályázati díjként be kell fizetnie. Az NMHH Hivatala szervezésében október 5-én nyilvános meghallgatás keretében bárki személyesen is tehet észrevételt, vagy tehet fel kérdést a dokumentummal kapcsolatban. A beérkezett vélemények feldolgozása után a Médiatanács 45 napon belül dönt a végleges pályázati kiírás közzétételéről, a pályázati ajánlatok benyújtására pedig legalább hatvan nap áll majd rendelkezésre. Doga Forrás: www.nmhh.hu |
Hozzászólások |
comments powered by Disqus |

- A 24.hu-tól érkezik az RTL új híroldalának vezetője
- Saját híroldal indítására utalt az RTL vezére
- Direct One: több mesefilm és vígjáték a Direct Now alkalmazásban
- 5G-n vinné el a netet és a tévét az otthonokba a Telenor
- Nyereményeső a Direct One-nál
- Streaming dobogósok Magyarországon: Netflix, RTL Most és HBO Go
- Eurosport már 4K-ban is a Telekom előfizetőinek
- A Mindig TV előfizetői bázisa apad
- Egy hete Direct One a korábbi UPC Direct
- Teszteltük az új Mindig TV Extra beltéri egységet - folytatódik a DVB-T2 átállás