SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Az LCD-képernyőknek és napelemeknek köszönhetően a Sharp újra nyereséges

Dátum: 2014-05-12 12:36:19   |  nagyvilág
Szerző: doga
Nehéz éveken van túl a japán Sharp elektronikai cég: a veszteséges időszakban többezer munkatársától kellett megválnia, ám most úgy tűnik, sikerült kikerülnie a gödörből.

Visszatért a nyereséges zónába a japán Sharp elektronikai konszern. A márciusban véget ért üzleti évre a cég 11,5 milliárd jenes, azaz 83 millió eurós bevételről számolt be. A siker titka az LCD-képernyők iránti kereslet növekedése, illetve a napelemes panelek növekvő népszerűsége. LCD-képernyőkkel a Sharp az előző évi forgalomhoz képest 17%-kal jobb eredményt, 991 milliárd jenes értéket ért el.

Tavaly még 545,3 milliárd jen veszteséggel zárt a cég. A most véget ért üzleti évben viszont már 18,1 százalékkal sikerült növelnie forgalmát, amely így elérte a 2,93 billió jent.  Az ambiciózus tervek szerint a mostani üzleti évre a Sharp három billió jenes forgalma mellett nettó nyeresége 30 milliárd jen lesz. Ezeket az impozáns eredményeket japán világcég karcsúsítása mellett az tette lehetővé, hogy termékfejlesztésébe bevonta az amerikai Qualcomm chipgyártó vállalatot. Az együttműködésnek is köszönhetően a Sharp kifejlesztette az úgynevezett IGZO-technológián alapuló LCD-képernyőjét, amelynek összetevői, az indium gallium cinkoxid részecskék az eddigieknél jobb képminőséget, vékonyabb megjelenést és kevesebb áramfogyasztást biztosítanak.

Doga

Forrás: www.digitalfernsehen.de



Címkék: Sharp LCD 

Ezt olvasta már?

8K-s műholdvevő a Sharptól

Hozzászólások

comments powered by Disqus