SAT.HU ANTENNA SZAKÁRUHÁZ TERMÉKAJÁNLÓ

Apple TV: álom vagy valóság?

Dátum: 2013-02-16 22:23:19   |  nagyvilág
Apple TV: szoftverfejlesztő kerestetik. Az Apple új generációs dekóderéhez és talán a régóta találgatások alapjául szolgáló Apple iTV-hez is szoftverfejlesztőt keres.

Az álláshirdetés az Apple weboldalán jelent meg, és arra következtethetünk belőle, hogy az Apple TV magas prioritású projekt lett. Ez ellentétben áll azzal, amit korábban nyilatkoztak arról, hogy az Apple iTV pusztán hobbi a cég számára. Az elmondása alapján az Apple a nappalik elfoglalására törekszik, és a Samsung a héten elhangzott sajtótájékoztatója alapján elmondhatjuk, hogy a Samsung nem adja majd könnyen a nappalikat. A Samsung, aki jelenleg a nappalik urának tartja magát, feladta a leckét a trónbitorlóknak, ugyanis 3 készüléket értékesít világ szinten percenként.

Az biztos, hogy bár eddig semmi konkrétumot sem tudni az Apple TV-ről, sőt, még az sem megerősített, hogy egyáltalán fejlesztik-e, a cég nagyon ügyesen tartja fent az érdeklődést a készülék iránt. Bár az Apple TV híre hivatalosan nincs megerősítve a mai napig sem, az Apple ügyvezetője, Tim Cook így nyilatkozott februárban: „Azok esetében, akik már rendelkeznek az Apple TV dekóderrel, a vásárlói elégedettség a legfontosabb. De szükségünk van valamire, aminek még nagyobb piaca van, és igen komoly kategória lehet.”

Kép forrása: techradar.com

 



Hozzászólások

comments powered by Disqus